Kiállítás megnyitó Fejér Zoltán: A teremtett Fertő-táj, József Attila Műv. Ház, Sopron-Balf, 2014. szept. 6. Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a megjelenteket, természetesen elsősorban magát a művészt, Fejér Zoltánt és persze nejét, Marica asszonyt. Az ő napjuk, kettőjüké ez a mai, hiszen közhelyszerű: minden nagyszerű teljesítmény mögött ott áll a nő. Fejér Zoltán 75 éves, de el sem hiszem, mert olyan alkotókedvvel, optimista szemlélettel és hittel rendelkezik, és olyan lelkesedéssel adja át széleskörű elméleti és gyakorlati tudását, mintha éppen csak… De hát az élet egyénre szabott. Mikor ennek a kiállításnak a gondolata majd egy éve felmerült, még azt hittem, Zoltán jó barátja és művészetének avatott ismerője Salamon Nándor művészeti szakíró fogja megnyitni, mint ahogy ezt tette a 70 éves jubileumi kiállításon a Festőteremben. Sajnos, Salamon Nándor rövid és gyors lefolyású betegség következtében néhány hete elhunyt. Megtisztelő, hogy ő és Kratochwill Mimi, dr. Pogány Gábor szakírók után én szólhatok Fejér Zoltán munkásságáról. Igaz, nem vagyok művészettörténész, csak a képzőművészet nagy rajongója, afféle író ember, népművelő, akit régóta baráti szálak fűznek az alkotóhoz, jól ismerem munkásságát, gondolkodásmódját, emberi habitusát. Ez és a műteremben, valamint az izgalmas padlás-műteremben együtt, közös gondolkodással eltöltött idő talán feljogosít arra, hogy néhány szót szóljak. Fejér Zoltánnak nem ez az első kiállítása a balfi művelődési házban. Sőt, évek óta minden nyáron itt tölt egy hetet a Wosinski Képzőművészeti Tábor vezető művésztanáraként, évről-évre gyarapítva előadásaival, foglalkozásaival a résztvevők elméleti és gyakorlati tudását. Tudom, még hosszabb ideje táborvezető művész ő a sarródi Ferenczy táborban. Tevékenységének elismeréseként – annyira friss a hír, hogy még leporellónkban sem szerepel - Sarród Község díszpolgárává fogadta. A Kisalföld tegnapi cikke részletesen is erről. Itt nekem csak az az örömteli feladatom, hogy tiszta szívből gratuláljak a művésznek. De kanyarodjunk vissza a jelenlegi kiállításhoz, melynek címe: A teremtett Fertő-táj. Igen, valóban, ez egy teremtett világ, mely tíz körömmel kapaszkodik a nádasok valóságába, hisz ebből táplálkozik, ugyanakkor az itt látható képek finom, lírai utalásokkal, mitikus történetekkel beszélnek arról, hogyan is látja Fejér Zoltán ezt a világot, azaz milyen is az ő teremtett Fertő-tája. Sőt mi több, olykor nem átall cinkosan kikacsintani ránk a képekből egy-egy geg, vagy furcsa fintor erejéig. A mostanában méltánytalanul keveset említett költőt, Majakovszkijt idézve: „Pofon ütjük a közízlést.” Ezért is annyira szerethető és egyedi ez a festészet. Színei, világlátása, ábrázolásmódja miatt nyugodtan állíthatom, hogy ezer kép közül is ki lehet választani különösebb szakmai tudás nélkül Fejér Zoltán műveit. Mert az igazi művész mindig egyéniség. Tudatosan formálja és érző emberként alakítja világát. Elutasítja a tucatot, és a vizuális környezetszennyezést. Láthatják itt is amint, a felhőkön és a nádason átszüremlő napsütés finom biedermeieres csipketerítőt horgol a vízre, azzal terítve be a kép részletét: tán fintornak, fricskának hat, de a képzőművész tanár, a polgár és művész egyáltalán nem tartja ezt összeegyeztethetetlennek, hiszen létünk nem csak egy síkon tölti ki időnket. Ugyanezt mondhatom a művi csillámporról, ami itt-ott felbukkan, a képeken. Ez az anyag eredetileg a buliba készülő ifjú hölgyek szemhéjának színezője: ugyanakkor merész művészeti kihívás is: a természet hasonlóképpen tud különleges és csillogó lenni, sőt mi több, a művi és a természetes is képes lehet egységet alkotni. Fejér Zoltán nem csak optimista, de hívő ember is. Ez a hit nem, vagy nem elsősorban nem a hagyományos vallásos témákban jelenik meg (kivételként itt az állványon látható az újabban készült „Fertő-tó Golgotája” című műve.) Nála a hit alázat és csodálat a természeti és emberi történések nagy összefüggésrendszerében. Elkötelezettségét mi sem bizonyítja jobban, mint a szimbolikus erejű mitológiai – Bacchus, Uránusz, Zeusz, Vénusz, Léda - alakok ötvözése a Fertő-tájjal, a természeti környezettel, illetve a vallásból eredeztethető utalások. A Kiűzetés a paradicsomból, vagy sajátos terminológiái, fogalmai, amik a képek megfogalmazásában és címeiben is határozottak és erősek: mint pl. a Kócsag-pieta, az Angyali üdvözlet, vagy a Halacskázó puttó, a Kiűzetés a Paradicsomból. És a madonnák! Fejér Zoltán madonnái nem ábrándozó szemű szentek, Fejér Zoltán madonnái hús-vér, élettel teli, a termékenység üzenetét hordozó, a Millendorfi Vénusz erőt sugárzó teltségében és az égetett agyag színében vöröslő alakok, szerethető nők, vagyis átvitt értelemben a mi magyar szentjeink, a parasztlányok, asszonyok. Múzsák, akik a táj és a jövő letagadhatatlan részei, akár Lédaként, akár Kikeleti madonnaként, akár nádkunyhók balladamondóiként jelennek meg. Ám ezek a szentek is esendőek: emberiek, bizony némelyikük kitekerné a sündörgő hattyú nyakát – aki természetesen nem más, mint maga Zeusz. Ebből a sorozatból legkedvesebb képeim a Kikeleti madonna, a Léda a hattyúval és a titokzatosság, misztikuma miatt magával ragadó kitűnő portré, a Tollas múzsa. Aztán a táj! Az alkotó – a nagy elődök útját folytatva továbblép: Egry, a Balaton festője merte sajátos módon látni a tó játékait, Gulácsy mert külön világot megidézni, akkor Fejér Zoltán is meri, merheti a saját teremtett Fertő-tavát megjeleníteni és megosztani velünk, de teszi ezt nagyon tudatosan, felelősséggel. A táj mindig mozgalmas és szinte kivétel nélkül jelen van az ember, vagy az ember alkotta eszközök. Itt lent például a Vitorlások napszélben, de ahol nincs is a képen ember alkotta tárgy, (Fertő-menti vadvízország) a természet, a víz, a nádas és az égbolt örök mozgásban van, mindig történik valami: a kulcsszó természetesen a szépségen túl a remény, az örök változás tudatában. Azért az sem szabad elfeledni, hogy a magyarság, a magyarság megélése milyen fontos Fejér Zoltán számára. Nem csak az itt látható, vergődő Trianoni vitorlásról van szó, hanem a mély kötődésről a magyar tájakhoz és emberekhez. Aki az elmúlt januárban nálunk járt, láthatta a Horvát Teri színművésznő emlékszobájának felavatásakor házunknak ajándékozott értékes és csodaszép rábaközi sorozatát. Persze itt sem kell a művésztől idillt várni, saját világa van, de olyan képi létezés, amiből érthetjük és érezhetjük nem csak a táj szigorú valóságát, de szellemiségét is. Nagyon szerethető Fejér Zoltán teremtett világa. Nem csak ez a mostani, hanem korábbi korszakaiból említendő számtalan műve, a miniatúrák mellett az a sajátos hangulatú soproni poncichter világ, boltíveivel, kékségével és meghitt emberszeretetével, - igaz ezekből a képekből is néha-néha pajkosan kikacsint a nézőre egy-egy áttételes jel erejéig. Ebből a korszakából itt a Harmonia caelestis c. képe látható. Nem mehetünk el említés nélkül az otthon faláról leakasztott és hosszú idő után itt bemutatott Hát-akt c. tanulmány mellett sem: ki más lehet az ihlető, mint a társ, a megtartó erő. Régen készült a mű, de talán vele kerek egész ez a tárlat. Nagyon nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöm a 75 éves művészt, aki fiatalokat meghazudtoló lelkesedéssel készült erre a tárlatra. Meggyőződésem, hogy mindnyájunk lelkében különös, ősi húrokat pendített meg sajátos képi világával. Ezeknek a belső hangoknak a segítségével rátalálhatunk a tiszta szépség forrásaira, talán egy kicsit önmagunkra is. . A fenti gondolatok jegyében a kiállítást megnyitom. Huszár László