Bősze Balázs:

Gondolatok Fejér Zoltán kiállítása elé

Fertőhomok, Sopron megyei községet, félezernyi népességével együtt köszönti a soproni képzőművészek egyre sokasodó köre, akik a homoki tájházban mutatják be alkotásaikat, tisztelegve a síkjellegű, egy főutcás település gazdái előtt bízva abban, hogy művészetük megérinti az itt lakó magyar, német vagy horvát anyanyelvű gazdákat, akik a falut ölelő földjeiken az ősrégi szőlőkultúrával, vagy zöldségtermesztéssel foglalatoskodnak.

A tájházat a Tájházszövetség 2004-es címere hirdeti, mint az év tájházát. A helyi önkormányzat vásárolta s rendezte be a kíváncsi turisták épülésére, akik akár a Fertő körüli bicikliúton érkeznek ide rövidnadrágosan, sportcipőben.

A települést halászati jogával kapcsolatban Sopronvármegye oklevéltára már 1283-ban említi Hunky majd Humuk néven. A horvátokat az oszmán birodalom délvidéki betörése kergeti idáig a XVI. században. Népes horvát közösség épül ki itt, szorgalmas népekkel, akiket a Fertő déli nádasainak közelsége miatt vizikrobótoknak is neveznek találóan. A krobót a horváth népességnek egy jellegzetes, egyedi fajtája. Markánsan elkülönülnek nyelvjárásukban az eredeti horváttól, az úgynevezett gradišćei nyelvjárásban beszélnek – akik még beszélnek – s énekelnek csodálatos népénekeket Máriának, Jézusnak templomaikban, Fertőhomokon az 1901-ben épült neoromán Szent Anna templomban, amint ezt én is hallottam, amikor a község és a plébánia vendége volt Portugáliából a fatimai püspök, s az általa és kíséretével bemutatott szentmisén énekeltek népviseletbe öltözött homoki asszonyok.

Fejér Zoltán, a középdunántúli Zirc szülötte, évtizedek óta soproni művészpolgár kiállításán állunk. Képei gazdag színvilággal és bőségében áradó mondanivalóval szoronganak előttünk, díszbe öltözve, várva a pillanatot, amikor értő és érző szíveinkbe fogadjuk a látványt, az emberkéz alkotta, időbe zárt teremtményeket.

Fejér Zoltán fertőhomoki kiállításának képei most lezáródó korszakának Fertő-Hansági gondolathordozói. Már alakul egy újabb korszak, más izgalmas közelítésekkel Isten teremtett világához. Itt és most a „Fertő táj plain air guas-pasztelljei, figuratív mitologikus és valóságos jelenetekkel – valamint – a nád antropomorffiája” nevű korszak alkotásai sorakoznak. Az Ismerkedők azt a pillanatot örökíti, amikor a vadász műkacsája, vagy a gyermek játékkacsája a hattyú mellé úszik, s a nagydarab madár érdeklődő kíváncsisággal szemlézi az élettelen utánzatot. Az a pillanat, amikor nehezen emészthető világunkat próbálja becsapni a művi, a csalóka, a haszonszerző. A képen a napkorong óraszerkezetében madárcsőrök a mutatók. A Hegedűs a sírva vigadás az elmúlásban felhorgadó – mi marad belőlünk életérzet – csónakos csendélete. A Szerelmi nádtánc az alkonnyal kacérkodó ember megható pillanata.Átélt pillanatok ezek, valamennyiünk életében fellelhető emberi dolgok. A Félhegedűs – sorscse ndélet-en a halikrák színei a népek nemzeti színeit csillantja, az egymásba kapaszkodásunk kényszerének nem drámai, de belenyugvó sorstörései. Figyelmünket ne kerülje, hogy a Fertőmenti szerenád csipkés fejkendős hegedősét halak tánca, vizivilág öleli, s a hangszer húrjain nádvonó intonálja a dallamokat. A dallamokat, ami képzeletbeli fantáziavilágot idéz, Giletus Miklós herceget, Fraknó és a Fertő urát, amint lovát táncoltatja vidám muzsikára, szépasszonyok szemevillanására, s a tómederbe épült német ajkú falvakat maga alá temeti a Moson felől dübörögve érkező víz, s csak a dombon álló kőfeszület töve nyújt menedéket, amikor a természet visszaveszi birtokát. Libegő kócsagtoll hintáz a viharra feküdve, fodrozódik a nád alja, s az iszapos lassan-lassan mélységgé változik. A Lajtadéli Vimpác fakeresztje, amit egy franciszkánus-minorita szerzetes a derekát övező kordájával húz a partra a megáradt folyóból, akár Fejér Zoltán kedvencének, a Nádpieta-nak alapmondája is lehet. Szakrális környezetbe mintázza Szent Ferencet, a remények szentjét, amint madarakhoz szólva nekünk üzen, mindennapi gyakorlattá téve a Ferenc-i szellemet, az empátiával gyűrűződő Krisztus-emberi szeretetet.

Nagy rejtély a Vénuszsors című kép. Azt sem tudjuk a piknikus, babszárakba keveredett emberalak hím, vagy nőnemű-e, s a Várakozó gém vajon mire vár? Lényeges, hogy mire vár? A holnapra, a reményre, talán a tollait felborzoló szélre, ami lóhalálában érkezik a nagy víz, a Fertő felől, túlpartról integetők barátságát közvetítve. A Kéregető hattyú groteszk módon a halaktól kuncsorog élelmet szaporító csodát. A halak tizenketten vannak, akár az apostolok, akikre visszfényben tükröződik a felhők feletti világ.

A kiállítás csúcsa a három képből álló, triptichonnak mondható képegyüttes. Mindhárom tisztelgés Fertőhomok népe előtt. Kettőn, a Kerti meditáció-n és az Emlék sorscsendélet-n a homoki templomot látjuk, amint tornyával az égre mutat. Észrevették-e barátaim, ha a templomtornyon felfelé kúszik a tekintetünk, s megállapodik a csúcson, akarva-akaratlan is Isten felé emelik lelki és látó szemeiket!?

A Kerti meditáció-n Molnár néni babot szed, festőnket pedig a múlt történeteivel traktálja. Olyan történéseket mesél, amiket csak az öregek tudnak. Az ő bölcsességük hordozza a régvolt eseményeket. Fejér Zoltán kezéből meg, serceg az ecset a vásznon. A másik képen a háttérül szolgáló pajta bárkaként lebeg a vízen, utalva a fertői halászatra, gólyával, s tárgyak varázsával mutatva a tó adta élet élő és tárgyi világára. A legendáriumból pedig szinte látjuk mint figyelnek a rablólovag fratellik kémei, hogy a környékbeli várakba vigyék jó hírét a nép gazdagodásának, azaz kifoszthatóságának.

A harmadik képen az Illír (horvát) Madonna portréja. Nyakában élőhalas ékszerlánc. A képi napsugarak nyomot égetnek a környező tájba, honnan bókoló nádszál üzen, s a vitorlások már egészen napjaink valóságát tudatják hófehér háromszögletű vitorláikkal. S a legendárium életre kel itt is, látni véljük Hany Istókot a zsombékosban, amint hártyás kezének ujjaival félrehúzza a borotvaéles nád levelét, s arcán leplezetlen torz vigyorral bámulja, bámulja a horvát Madonnát.

A tiptichon a népek együttélésének szimbóluma. A németek, a magyarok, horvátok együttélését jelzi a Fertő tájban. Az összeölelkezést Szent István koronája alatt. Zárják szívükbe Fejér Zoltánt és képeit. Képei sugallta gondolatüzeneteit. A kiállítást megnyitom!