Dr. Pogány Gábor megnyitóbeszéde

Fejér Zoltán kiállítása megnyitásának rögtön az elején szeretném a kiállítás címét a figyelmükbe ajánlani. Általában egy művész egyéni kiállításának ritkán szokott címet adni, itt Fejér Zoltán a képeit azzal a mottóval hozta elénk, hogy Sopron csendélet allegóriák. Ez nagyon fontos. Egyrészt felhívja már a figyelmet arra, hogy itt egy bizonyos tematikát, egy gondolat köré fűzött képkollekciót látunk, de ha ezeket a kollekciókat valaki elkezdi egyrészt a cím ismerete nélkül nézegetni, egy pillanatra - talán az első, másodiknál - billenne a dolog. Mégpedig azért, mert esetleg szimbólumokban kezdenénk gondolkozni, holott művészünk szándékosan azt a címet adta, hogy allegória, Sopron csendélet allegória - nem szimbólum. A szimbólum az valami sokkal szikárabb, tőmondatosabb, ellentmondást nem tűrő valami, aminek a szimbólumot alkotó, adott esetben régebben kőkorszak? Közmegegyezés kultúra, később az egyes szimbólumok, teremtői valami direkt, közvetlen, adott jelentést tulajdonítottak, teszem azt, most hirtelen a Jákob lajtorjája jut az eszembe, de akárhányat lehet mondani, viszont az allegória, az finomabb. Az allegória megengedi a befogadónak, hogy gondolkozzon, keresgélje és maga találja meg azt, amire a művész adott esetben író, zenész, vagy festő, szobrász rá akarja vezetni a közönséget. Itt mit is látunk? Végül is a gyűjtemény fő vezető motívuma szoborfülkéknek látszik. Ugye Sopron város is tele van nagyrészt barokk, rokokó, klasszicista, biedermeier épületekkel és ezeknek az épületeknek az orneánkás tagozásában gyakran helyeztek el annak idején az építészek szoborfülkéket. Nota bene - a szoborfülke régebbi dolog, hiszen a gótikában már gyönyörűen alkalmazzák, és tulajdonképpen magában a szoborfülkében elhelyezett szobor önmagában nem csak szimbólum, hanem allegória is, adott esetben például Firenzében a Céheknek a templomában, a külső szoborfülkékben lévő szobrok az egyes céheket is jelképezik. Fejér Zoltán, ahogy járkál a városban, a környéken, és elmegy ezek a szoborfülkék előtt, rácsodálkozik, hogy a nagyobb részükben nincs szobor. Lehet, hogy talán eleve sem volt, nagyon sok épületnél nem „fajult oda" egyszerűen az építkezés, hogy ezeket a szobrokat elhelyezzék, nagyon sok helyről elment, és nagyon sok helyen profán tárgyak, jelenségek vannak, vagy nincsenek, a festő megtalálja, vagy odaképzeli ezeket, és így válik szentélynek? talán részben építészeti ornamentikából, részben valami szentséges jellegből, a szoborfülke részben a szentélyt, az apszist formálja, ha csak kicsiben is. Hogy elmegy a szent és más jön a helyére, itt találja meg festőnk azt az allegóriák sokaságát, amelyikkel azt a bizonyos elvont világot, amiből ezek az építészeti elemek is hozzánk kerültek az idők kútjából elővéve, ugyanúgy ezek az allegóriák is összekapcsolnak minket, mint egy a festő pótolna? Hisz kollektív emlékezetté emeli az egyes eseményeket, amelyek adott esetben megtörténtek, vagy meg se történtek, amikor ő meglátta, vagy meg se látta, hiszen kitalálta, és ha kitalálta, akkor még jobb lett­, akkor jól van kitalálva. Amikor egyes képre gondolok. Mert hiszen, ha megnézzük - engedjék meg, hogy néhány képről konkrétan is elmondjam a gondolataimat. A legdirektebb, talán közvetlen csak egy lépcsővel ment arrébb a festő az eredeti építészeti gondolatnál, ??? között erősen, nagyon kitágította a gondolatot, ez a Virág allegória című mű. A Szent elment és a virág amit a hívő valamikor odatett eléje, az ott maradt. Vagy Sopronról az embernek a Kékfrankos jut az eszébe, a Kékfrankos allegória azonban ennél sokkal finomabb, hiszen ezen a képen mintha kékfestő háttér lenne, mintha nem textil, csak a textilszerű, a textilnek a módjára megcsinált kékfestő háttér előtt helyezi el Fejér Zoltán a demizsont, a demizson mellett a kenyeret. Ugye tetszik érteni? A bor és a kenyér együtt mit jelent, nem kell tovább ragozni. Meg a töltikés? csendélet. Itt egy gyönyörű találatot látunk Fejér Zoltán részéről, megfordul a kép. Mi vagyunk bent a szoborfülkében és nézünk ki, hiszen a városképet látjuk a szobor előtt, a fülke kinyílik és mi a szoborfülkébe kerülve_ látjuk azt, ahogy az egykor ott álló szent látta a várost. A gyöngyvirágos csendélet, az maga a csoda. Üres semmi más nincs benne, finoman meg van festve és fönn az apszis negyed gömbjében egy angyalt látunk. A rekvizitumok egyébként nagyon fontosak ezeken az allegóriákon, egy hordócsap, vagy a gereblye, ami a virág elmúltával, az elhervadt virágot elgereblyézi, két lépcsőben utal a művész az időre. A hangszer. Nagyon fontos rekvizitumok a festőművészetben a hangszerek a reneszánsz kortól. Hadd jusson most eszünkbe Vittore Carpaccionak akár a Szent Orsolyán akár az a madonnája ahol tulajdonképpen a fő hangsúlyt a madonna lábánál ülő angyalka a mandolinnal is á hangszer nem csak a fülkében leng, hanem valami, valami nagyon mély, adott esetben szimbólumot, szűkítené a festő a mondandóját hordoznak ezek a képek? De itt ez a Soproni allegóriákon nagyon fontos a hordócsap, amiről beszéltem, és ha szimbólumnak tekintjük akkor egy nagyon zárt dolog. Elzárt úgy, mint ő nem szimbólumnak tekinti általában a szőlőművelés kellékeit, ő használja ezeken a festményeken a puttonyt, a hordót, a csapot. A szőlőművelés kellékeinél,hadd említsem meg egy nagyon fontos festményét ennek a kollekciónak, az Őszi bódulatban, amelyben megpróbál, a kép előtt belehelyezkedve hol átlátja lélegzetet venni, szinte érezzük a pince mustszagú levegőjét és a másik véglet a Rekviem. Szőlőtőke, előtte két levél és a fejsze, amelyet ráemeltek, vagy ráemelnek majd a szőlőtőkére. Talán egy kicsit nagyobb távlatot enged akár kulturális gondolkodásban is két festménye, az egyiknek a címe a Kerékvetős portál. Tudják mi a kerékvető, hogy a bejárónál a kocsinak a kereke ne sértse fel a vakolatot. Sokkal régebbi szimbólum ez a kerékvető, a biedermeier kort juttatja az eszünkbe, amikor a városokban a szárazbejárós kapuk elterjedtek, nem véletlenül mondom a biedermeier kort, Fejér Zoltánnak Sopron biedermeier, nem Pest. Sopron sokkal inkább a polgárosodás élén járt akkor, amikor ez az építészeti megoldás elterjedt, és ezt fejezi ki Fejér Zoltánnak ez a festménye. A cím mond valamit Soproni csendélet allegóriákkal. Az allegóriát tessék megnézni, hogy milyen távlatokat és a festésmódját ennek végső soron. Nem a szokásos, - egyrészt Fejér Zoltántól sem ezt a fajtafestésmódot ismertük,másrészt ez^-a festésmód nem is a szokásos olajképfestés, holott ezek olajképek nem pasztellek, pasztellszínűek, még csak nem is a pasztellre akarnak utalni, hanem ebből,akésőrokokó ésbiedermeier világból nemcsak a külső jelenségeket, az építészet külső jelenségeire, de az enteriőrökre is kiterjed. - Jó néhány épületében Sopronnak ma is lehet látni, a XIX. Század eleji falfestményeken, freskókon kis tájakat, kis biedermeier lelki életet, lelki szépséget ábrázol.Én magam egyet pontosan jól ismerek, az Új utcában, a TIT székházban jó néhány ilyen falfestmény van, és a szín megoldása, a felület, faktúra, az egésznek a hangulata kísértetiesen emlékeztet Fejér Zoltánnak erre az új festő előadásmódjára, és itt ismét harmadjára is találkozunk a festő által megalkotott, a    művészettörténet által        megismert és a mi fejünkben lévő kollektív emlékezet tartalmak részeire. Ezeket a szavakat szerettem volna Fejér Zoltán kiállítására.